A Fővárosi Nagycirkuszban látható A Sztyeppe Illata című előadás, amely a sztyeppék történelmi hagyományokkal átitatott egzotikus világába kalauzolja el a nézőt.
A műsor két részes, az elsőben a Duo Korotin kazah páros Hand To Hand produkcióját láthatjuk.
Majd a mongol Nomade - Les Etolies de Mongolie társulat tagjai bizonyítják be hajlékonyságukat és nyilazóképességüket.
Az első részt Kassai Benjamin és Buti Gordon kettőse zárja kínai rúdon, elképesztő erőgyakorlatot láthatunk itt is.
A második rész a hosszabb, ahol először magasdróton egyensúlyozik az üzbég Triple Breath csapat hármasa, majd Samir Abbasov késsel a szájában egyensúlyoz poharat, majd fokozza a produkció nehézségét az azeri művész. Az újabb produkcióban kazah zsonglőrök elképesztő kézügyességét csodálhatjuk meg, majd a Sky Angels (Kristina Vorobyeva és Rustem Osmanov kettőse) érkezik gurtnin, az üzbég páros magas-gyakorlata egyszerre állkapocs és fognyűvő és életveszélyes.
Zárásként a sokak által várt lovasbemutató, a kazah társaság elképesztő gyorsasággal száguldozó lovakon trükközik.
A produkciókat a mesélő fogja össze, az énekesnő, az élő zenekar, a táncosok és a zsonglőrködő gyerekekkel együtt.
(fotók: Molnár Gábor / szeretlekvilag.hu)